Leírás

Hermeneutikai Füzetek 2.

Gerhard Ebeling: Értelmezéstörténet mint egyháztörténet

Budapest, 1944

Gerhard Ebeling 1947-ben írt programadó tanulmánya – Az egyháztörténet mint a Szentírás értelmezésének története – rávilágít, hogy a hermeneutika, vagyis a Szentíráshoz való viszony történeti perspektívában az egyház hitének történetévé, vagyis egyháztörténetté válik azáltal, hogy minden egyházi megnyilvánulásban – az imádságtól a vallásháborúkig – a Szentírás értelmezése ad kiindulási alapot. Ebeling tételét 1947 óta többen újragondolták, a füzet négy tanulmánya segítséget kíván nyújtani a hazai hermeneutikatörténeti kutatások megindulásához és az egyháztörténet-írás megújulásához.

Tartalom

Gerhard Ebeling: Az egyháztörténet mint a Szentírás értelmezésének története

Lukas Vischer – David Lerch: Az értelmezéstörténet mint szükségszerű teológiai feladat

Friedrich de Boor: Egyháztörténet vagy értelmezéstörténet?

Karlfried Froelich: Az egyháztörténet és a Biblia

„A történelmi ismeret egyedüli értelme az, hogy a történelemmel való találkozásban az ember megtanulja megérteni önmagát. Más szóval: az ember nem egyszerűen azért érti meg magát a történelemmel való találkozásban, hogy a múlt termékeként ismerje meg magát, hanem azért, hogy tágabb értelemben az ember emberségével találkozzék, és ebben a találkozásban önmaga tudatára ébredjen. Ez az ismeret úgy is alakulhat, hogy csaknem a kétségbeesett értelmetlenséghez vezet, és a vitális élet akadályának érezzük. Ennek ellenére igaz, hogy a história olyan mértékben hasznos, vagy káros az élet számra, amilyen mértékben hasznosnak vagy károsnak ítéljük azt, hogy magunkat megismerjük. az tehát, hogy az egyháztörténet tanulmányozása tanulmányozása kimerül-e az általában vett história eme értelmében, és hogy ezután az egyháztörténet jellemzéseként kimondott szó az-e, hogy »tévedések és erőszak zagyvaléka«, attól függ majd, hogy vajon az egyháztörténetben találkozunk-e mással is, mint amivel az általában vett történelemben.”

„Az egyháztörténet reformátori típusú fogalmáról azért nehéz beszélni, mert egy olyan probléma előtt állunk, amelyre még nem született megnyugtató megoldás, és ezért historiográfiai vetülete is homályos. A reformátori egyházfogalomban rejlő dialektikát  – amely a végzetes sokféleképpen és mégsem egykönnyen elvethető formulában fejeződött ki: „látható – láthatatlan egyház” – még mindig nem sikerült megnyugtatóan kifejteni. Ez jóvátehetetlen következményekkel járt, különösen azon a területen, amelynek az egyháztörténethez hasonlóan tisztáznia kell azt a kérdést, mi a kapcsolat egyház és történelem között: a protestáns egyházjogban. Itt a rajongó doketizmus és a történeti pozitivizmus csap össze.” 16. old.