Leírás

Hermeneutikai Füzetek 18.

Tőkés István: Új hermeneutika

Budapest, 1999

Az Új hermeneutika című könyvében Tőkés István az elmúlt ötven év szakirodalmában tájékozódik, Bultmann, Ebeling, Fuchs, Gadamer és Ricoeur munkássága foglalkoztatja. Nem öncélúan fordul a modern teológusok és filozófusok hermeneutikája felé, hanem rendületlenül az a gyakorlati szempont motiválja, hogy miképpen segítheti és gazdagíthatja Isten igéjének hirdetőit és magyarázóit a 20. századi „hermeneutikai oszlopok” gondolatainak tanulmányozása.

Tartalom

Hermeneutikai oszlopok: R. Bultmann, G. Ebeling, E. Fuchs, P. Ricoeur, H. G. Gadamer

A hermeneutika fogalma és feladata

Szentírás-szemlélet

Egzegézis-szemlélet

Történetkritika-szemlélet

Igehirdetés-szemlélet

Kritérium-szemlélet

„A hermeneutikai hozzáállás teszi lehetővé, hogy Ricoeur még az egyházi közfelfogás szerinti ellenségeket is a jobb megértés szolgálatába állítsa. »Bizonyos – mondja – hogy Marx, Nietzsche és Freid nagy ’rombolók’, de ez ne tévesszen meg minket. A destruálás, ideértve a vallás lerombolását is, állítja Heidegger a Lét és idő című művében, a teljes újrakezdésnek a része.” Miközben ők rombolnak, „mindhárman utat nyitnak egy autentikusabb beszéd, egy új igazság uralma felé, éspedig nem csupán destruktív kritikájukkal, hanem az értelmezés művészetének feltalálása által. hatásuk folytán maga a hermeneutika. A jelentés most már nem az értelem tudatának betűzögetése, hanem a kifejezés megfejtése.«

Egy adott szövegnek az előbbiekben vázolt »feltárulkozása (feltáruló világa disclosure), valamint az elsajátítással járó kapcsolata jelenti a hermeneutika alapkövét.« Egy »szerzőt jobban megérteni, mint ahogyan ő értette önmagát, csak úgy lehetséges, ha a beszédhez tartozó feltárulkozás hatalmát előbbre helyezzük, mint a beszélő személy egzisztenciális helyzetének a korlátozott (limited) horizontját.«” 49 – 50. old.

„Megállapítható, hogy Gadamernél a megértési folyamat nyelvi jellegű. A nyelv élettel telített élő valóság, nem pedig betűkből és egyéb jegyekből álló beszédeszköz. Az állatoknak nincsen nyelvük, s ezért világképük sincs. Az ember tulajdonképp nyelvében létezik. Nyelvünk által értjük meg mind önmagunkat, mind világunkat, amelyhez tartozunk. A nyelv nem puszta vizsgálati tárgy, sem olyan tényező, melynek passzív elfogadója az ember, hanem az ő (az ember) a kérdés-felelet dialektikus orgánuma. Mind ennek megfelelően a szöveg egyéb, mint írott nyelv. Gadamer szószerintiségével mondva: »A nyelv az az egyetlen egyetemes közeg, melyben maga a megértés történik«, s mely által »minden hagyomány (a múlt a maga egészében) minden jelen számára egyidejűvé válik.«” 63. old.